„Pontosabb képem lett a jelenlegi művészeti helyzetről” – Sztefanu Marina

Marina a Képzőművészeti Egyetem befejezése után jelentkezett a Budapest Art Mentor programba, akkor amikor hirtelen véget ért a régóta biztonságot nyújtó intézményi keret utolsó állomása. Ugyan szakmai tudással felvértezve és tele tettvággyal, de praktikus tudás hiányában úgy érezte, hogy a művészeti szcéna gyakorlati oldalát legjobban a mentorprogram segítségével tudja átlátni.

„Az, hogy bekerültem, már fél győzelem volt” – Gaál Katával beszélgettünk

Kata a Képzőművészeti Egyetem végeztével azért jelentkezett a Budapest Art Mentor Programba, hogy jobban megismerje a hazai művészeti szcénának azt az oldalát, mellyel az egyetemen kevésbé találkozott. Így szakemberekkel, gyűjtőkkel, galériásokkal építette a kapcsolatot, mely aztán meg is hozta gyümölcsét: a mentorprogram alatt ismerkedett meg Kovács Krisztával, a Várfok Galéria művészeti vezetőjével.

„Felgyorsult a művészeti karrierem” – Horváth Lóczi Judittal beszélgettünk

Judit 2017-ben azért jelentkezett a Budapest Art Mentor képzés első évfolyamába, hogy választ kapjon a karrierjével kapcsolatos olyan fontos kérdésekre, minthogy jó irányba halad-e, jól összpontosítja-e az energiáit vagy hogy lehetne-e hatékonyabb. A kiírást olvasva azt érezte, hogy pont arra az iránymutatásra van szüksége, melyet az Art Mentor felkészült szakmai stábja nyújtani tud a művészeti karrierépítés kapcsán.

„Megkaptam a kapaszkodókat, amik ehhez az úthoz kellenek” – Ádám Zsófiával beszélgettünk

Zsófi a Budapest Art Mentor első, 2017-ben indult évfolyamának hallgatója volt. A képzésre azért jelentkezett, hogy jobban átlássa a művészeti világ működését, képet kapjon a megjelenési és pályázati lehetőségekről, és azokról a kapaszkodókról, amelyek elengedhetetlenek a sikeres alkotói karrierépítéshez.