Marina a Képzőművészeti Egyetem befejezése után jelentkezett a Budapest Art Mentor programba, akkor amikor hirtelen véget ért a régóta biztonságot nyújtó intézményi rendszer utolsó állomása. Ugyan szakmai tudással felvértezve és tele tettvággyal, de praktikus tudás hiányában úgy érezte, hogy a művészeti szcéna gyakorlati oldalát legjobban a mentorprogram segítségével ismerheti meg. Nemcsak a művészeti vásárokról, kereskedelemről, megjelenésről, pályázatokról kapott gyakorlati tanácsot, de aktívan elkezdett foglalkozni az online felületeken való megjelenéssel, az elmúlt két évben számos kiállításon részt vett, egyik munkája pedig bekerült az Első Magyar Látványtár gyűjteményébe.
Mióta és miért kezdtél művészettel foglalkozni? Milyen fordulópontokat, mérföldköveket tartasz számon a karrieredben?
Kreatív közegbe születtem, a szüleim művészeti egyetemre jártak, a családomban pedig keramikus, gyermekjáték-tervező, és -készítő, illetve régészeti rajzoló is van. Sokféle anyaghasználat és inger ért, amely inspirált. A Kisképzőbe jártam grafika szakra, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a Képgrafika és a Képzőművész-tanár szakot végeztem el. Fontos mérföldkő volt az Erasmus ösztöndíj, melynek köszönhetően egy csodás félévet tölthettem Portugáliában. A látásmódom és hozzáállásom alapjaiban változott meg. Illetve jelentős állomás volt 2016-ban, amikor a munkám bekerült a Kepesita Collection gyűjteményébe, amely egy példaértékű kezdeményezésből indult.
Miért jelentkeztél a Budapest Art Mentor Programba?
Tulajdonképpen hét éves korom óta – még ha egyre kötetlenebbül is – folyamatosan intézményi keretek között tanultam, aminek aztán „hirtelen” vége lett. Ugyan tele tettvággyal, de a praktikus tudás teljes hiányában, úgy éreztem, hogy a program segít az eligazodásban, abban, hogy mit szeretnék szakmailag valójában, és azt milyen lehetséges módokon lehet elérni.
Mit nyújtott számodra ez a képzés? Milyen területeken fejlődtél?
Pontosabb képem lett a jelenlegi művészeti helyzetről, kereskedelemről, vásárokról, megjelenési lehetőségekről, reálisabban látom a szituációkat. Aktívan elkezdtem foglalkozni az online felületeken való megjelenéssel, elkészült a honlapom, és odafigyelek a kommunikációra.
Miben segített leginkább a személyes mentorálás?
Az általános stratégiák ismertetése mellett, teljes mértékben személyre szabottak voltak a konzultációk. A kötetlen beszélgetések után kialakítottunk testhezálló vállalásokat, praktikus tanácsokkal láttak el minket attól függően, mit szeretnénk, milyen irányba mozgolódunk.
Melyek voltak számodra a mentorprogram legemlékezetesebb pillanatai?
Találkoztunk minden héten, eljártunk egymás műtermeibe, tárlatvezetésekre, közösen készültünk a program záró kiállítására, és az Art Marketre, egyre jobban megismertük egymást. Szakmailag és emberileg ideális társaság alakult ki, azóta is tudunk segítséget, tanácsot kérni egymástól bármilyen technikai vagy elméleti kérdésben. Az órákon izgalmas előadások voltak, amelyek közül néhány kiemelkedően inspiráló volt. Kapcsolati hálóm sokat bővült, lényegesen nagyobb, alaposabb belátásom lett a művészeti életbe, mint a képzés előtt. Jó érzés volt a Felfedezők című kiállításon részt venni, ahol szabad kezet kaptam beépíteni a nekem szánt teret.
Mi történt veled az elmúlt két évben, mióta végeztél?
Több felkérést is kaptam csoportos kiállításokon való részvételre, bekerült egy munkám az Első Magyar Látványtár gyűjteményébe, illetve készítettünk egy közös installációt Fülöp Gergővel (aki szintén a Budapest Art Mentor program résztvevője volt) a Kavics terében, az 500g 6l-ben című munkáról több cikk is született. Jelenleg is fut egy közös projektünk a Telep Galériában, Papírszalonna címmel.
Milyen hatással volt rád a járványhelyzet?
Számomra egy nyugodt perdiódus volt, sokféle szükséges tapasztalattal. Két tervezett kiállítás csúszott, amelyből a Gergővel közösen készített Papírszalonna végül július 2-án, Sugár János beszédével megnyílt, a másikat pedig az októberre átszervezett Budapest Art Week-re építek majd meg. Szkeptikus kíváncsisággal várom, mit tanulunk a karantén okozta helyzetből. Nem gondolom, hogy be fogom építeni a munkáimba a járvány és karantén hozadékait, de akarva akaratlanul jelentéstöbbletet kapnak általa a munkák. A Papírszalonna ötlete például már ’19 tavaszán megszületett, átfordított szabadtéri-közösségi élményként egy 3 hónapos karantén-időszak után mást, többet jelent egy galériatérben megrendezett hideg, papír-tábortűz szituáció.