„Felgyorsult a művészeti karrierem” – Horváth Lóczi Judittal beszélgettünk

Judit 2017-ben azért jelentkezett a Budapest Art Mentor első évfolyamának képzésére, hogy választ kapjon a karrierjével kapcsolatos fontos kérdésekre. Jó irányba haladok? Jól összpontosítom az energiáimat? Lehetnék hatékonyabb? Ezek a kérdések foglalkoztatták akkoriban, és a kiírást olvasva azt érezte, hogy pont arra az iránymutatásra van szüksége, melyet az Art Mentor felkészült szakmai stábja nyújtani tud a művészi karrierépítés kapcsán. Végül nemcsak kérdéseire találta meg a választ, de olyan területeken is számos hasznos tanácsot kapott, mint a portfólió építés, a social media jelenlét vagy a stratégiai tervezés. Judittal sok izgalmas dolog történt az elmúlt két évben: számos nagysikerű kiállításon van túl, elnyerte a Pollock-Krasner Alapítvány ösztöndíját, jelölést kapott a 2019-es Highlights of Hungary díjra, most pedig nagyban készül első önálló berlini kiállítására.

Mindig is tudtad, hogy művészettel szeretnél foglalkozni?

Mióta az eszemet tudom, a művészeti tevékenység volt számomra a legboldogabb időtöltés. Aztán a pályaválasztás előtt kétségeim támadtak, hogy szabad-e ezzel foglalkoznom, jó-e, ha művész leszek, így jött a hatalmas varga-betű. Végül, amikor a METU-ra jártam, akkor kristályosodott ki bennem, hogyha a művészetet tekintem az első számú tevékenységemnek, a hivatásomnak, akkor mellette a pénzszerzési céllal végzett munka sem olyan nehézkes.

Miért jelentkeztél a Budapest Art Mentor Programba?

A kiírást olvasva az volt az érzésem, hogy pont erre van szükségem: útmutatásra, és a portfólióm, terveim tüzetes átvizsgálására olyan szakemberekkel, akik releváns véleményt tudnak adni. Akkoriban volt egy bizonytalan érzés bennem, hogy az energiáimat jó helyen használom-e el, jó irányba tartok-e vagy lehetnék-e sokkal hatékonyabb. A közreműködő emberek névsora nagyon impozáns volt, és a feladatok vállalhatónak tűntek. Kaposi Dorka barátnőm (a Deák 17 Galéria vezetője) küldte át a felhívást, hogy mindenképp pályázzak, és amikor elolvastam a kiírást, akkor tudtam, hogy ezt nekem találták ki.

Mit nyújtott számodra ez a képzés? Milyen területeken fejlődtél?

A social media területén nagyon sokat adott a képzés, de előrelendített a személyes kommunikáció, a portfólió készítés és a tájékozódás szempontjából is. A képzés strukturálta a tudásomat, és felhívta a figyelmemet a hiányosságaimra, valamint segített a rövid- közép- és hosszútávú stratégia megtervezésében. Nem mellesleg sok szakmai kapcsolatot hozott.

Miben segített leginkább a személyes mentorálás? 

A mentorokkal való találkozásokban az volt a legjobb, hogy valóban az én élethelyzetemre, problémáimra és álmaimra szabva kaptam tanácsokat, feladatokat. Minden alkalommal úgy éreztem, hogy kiváltságos helyzetben vagyok, amikor ezek a szakemberek a lehető legjobbat akarják kihozni belőlem.

Milyen hatással volt a program a karrieredre?

Biztos vagyok benne, hogy az Art Mentor képzésnek köszönhetően fókuszáltabban választok célokat, és kevesebb energiám veszik el fölösleges lépésekkel.

Melyek voltak a mentorprogram legemlékezetesebb pillanatai?

Sok felismerésem volt az órák és a mentorálások alatt, melyekre a mai napig emlékszem. Nem minden pozitív ezek közül, de persze a negatív felismerés vagy kritika is hasznára válik az embernek, ha tanulni akar belőle. A legemlékezetesebb élményem pedig szinte leírhatatlan: két nagy méretű szobrom került az Ybl Budai Kreatív Ház bejáratához, a Felfedezők című záró kiállításunk megnyitójára. Erre a kihívásra Bérczi Linda, a program vezetője és Ferenczy Bálint, a kiállítás kurátora vettek rá. Először azt hittem, viccelnek, amikor azt kérik tőlem, hogy két darab két méteres kültéri szobrot készítsek. Hálás vagyok nekik, hogy látták bennem a lehetőséget.

Mi történt veled az elmúlt két évben, mióta végeztél? 

Rengeteg minden, felgyorsult a művészeti életem, karrierem. Sok kiállítás van mögöttem az elmúlt két évben, egyéni és csoportos, itthoni és külföldi egyaránt. 2019 év elején Highlights of Hungary jelölést kaptam Martinkó Józseftől, az Octogon magazin főszerkesztőjétől, ami a mai napig megfejthetetlen öröm számomra, mint egy karácsonyi ajándék. Tavaly elnyertem a Pollock-Krasner Alapítvány ösztöndíját, és ugyancsak tavaly ősszel volt egy önálló kiállításom a Faur Zsófi Galériában, ami úgy érzem, a legjobb kiállításom volt eddig. Nemcsak azért, mert egy nagyon őszinte anyag került bemutatásra, hanem azért is, mert a mellettem álló csapat olyan sokat adott hozzá. Idén szerettem volna felülmúlni ezt egy berlini kiállítással, de a vírus miatt el kellett tolnunk az egész projektet.

Van esetleg olyan pályázat, díj, program, kiállítás, ösztöndíj vagy bármi lehetőség, ami az elmúlt két évben előrevitte a karriered?

A már említett Pollock-Krasner pályázat egy nemzetközileg elismert, elég komoly referencia, erre büszke vagyok. Azért is dolgoztam az elmúlt időszakban olyan keményen, hogy valóban érdemes legyek rá. Más lehetőségeknél, például rezidenciaprogramoknál mindig ott van az a nehézség, hogy nekem kicsi gyermekeim vannak, nem tudok egy hétnél hosszabb időre elutazni. Ezért jól át kell gondolnom, hova pályázok.

Kerültél azóta galériához? Ha igen, akkor hogyan alakult ki az együttműködés és milyen a közös munka?

A Faur Zsófi Galériával már le volt fixálva az első önálló kiállításom 2018-ra, amikor az Art Mentor Program elindult, és azóta is együtt dolgozunk. Faur Zsófival, a galéria tulajdonosával már régóta ismerjük egymást, a Bartók Béla Boulevard egyesületéből. Itt mindketten alapító tagok vagyunk. A kölcsönös bizalom talán innen ered, de az is lényeges, hogy Zsófival és Lantos Csengével (a galéria művészeti vezetője) jól tudunk együtt gondolkodni, dolgozni. Így egy támogató csapat van körülöttem, és ez nagy biztonságérzetet ad. Csenge specialitása, hogy újszerű, szokatlan megjelenési akciókat talál ki, ami nekem is inspiráló, így az energiáink összeadódnak a projektekben.

Milyen hatással van rád a járványhelyzet?

Az első megdöbbenés után elkezdtem egy karantén-sorozatot csinálni, kisméretű papírkollázsokból, éjjelente, az étkezőasztalunknál ülve. Ez a mindennapi kényszeres alkotás (még ha rövid idejű is), és a mindennapi sport tartotta bennem a lelket. Mindemellett az egyéb munka, a háztartás, a gyerekek ellátása, és a velük való értelmes foglalkozás elfárasztott mostanra, de talán kinyitnak az óvodák lassan, és akkor tudok a művészettel is érdemben foglalkozni. Ez az elmúlt két hónap türelemjáték volt, és én sajnos nem vagyok egy türelmes típus. Viszont rengeteg inspirációt hozott, később még biztos máshogy fogom látni 2020 tavaszát.

„Megkaptam a kapaszkodókat, amik ehhez az úthoz kellenek” – Ádám Zsófiával beszélgettünk<< >>„Az, hogy bekerültem, már fél győzelem volt” – Gaál Katával beszélgettünk