Elindult a Budapest Art Mentor első évfolyama
Október 1-én, az Együtt a Művészetért Egyesület és az L Art Management közös szervezésében kezdetét vette az első Budapest Art Mentor – képzőművészeti mentorprogram. A programban való részvételhez egy kétlépcsős felvételi rendszerben kellett helytállnia a pályázó művészeknek. Első körben egy háromfős szakmai kuratórium (Fabényi Júlia – a Ludwig Múzeum igazgatója; Ledényi Attila – az Art Market Budapest igazgatója; Kovács Krisztina – a Várfok Galéria vezetője) állította össze az általuk felvételre javasoltak névsorát, majd a szűkített listán szereplő jelentkezők közül egy személyes meghallgatás során a mentorok 10 főt választottak ki, akik végül részt vehetnek a programban.
A 2017-es Budapest Art Mentor programba bejutott művészek listája:
Ádám Zsófia, Gaál Kata, Hegyi Beatrix, Hajas Katinka, Horváth Lóczi Judit, Mátyási Péter, Orbán Előd, Szakál Éva, Szécsényi-Nagy Lóránd, Sztefanu Marina.
A mentorok és oktatók névsora:
Bérczi Linda, Tóth Pál Sándor, Vékony Délia
Babanics Írisz, Balogh Máté, Berényi Konrád, Deák Erika, dr. Legeza Dénes, Fritz Anikó, iski Kocsis Tibor, Juhász Dóra, Molnár Ani, Olajos Anna, Petrányi Zsolt, Szabó Barnabás, Szép Károly, Tamás Mária.